Kunsági borvidék
A borvidék összes területe: 104 962 haHegyközségi nyilvántartás szerint: 29 544 ha
A borvidékbe tartozó települések száma 97
A Kunsági borvidék az ország legnagyobb borvidéke.
A borvidék szőlőtermesztésének története a kora középkorig vezethető vissza. A török hódoltság után és főként a filoxéravészt követően nagy lendületet vett a borvidéken szőlő- és bortermelés. Nagyarányú szőlőtelepítésre az 1960-65-ös években került sor. A kampány jellegéből adódóan ez nem legszerencsésebb fajtaválasztékkal és eléggé előkészítetlen módon valósult meg. Mára ezeknek az ültetvényeknek a területe lecsökkent.
Jelenleg a borvidék szőlő és bortermelése 8 körzetben folyik.
A borvidék hő és fényviszonyai a szőlő tenyészidejében jók, de a nyugalmi szakaszban, valamint a tavasz elején és végén a fagy gondot okozhat. Csapadékban a borvidék szegény, eloszlása rapszodikus, esetenként aszállyal kell számolni.
A magasabban fekvő dombok talaja jobb, de találkozhatunk sovány homokbuckákkal, futóhomokkal és lepelhomokkal is. A homoktalajok többsége meszes jellegű, tápanyagban szegény és foltonként változik.
A borvidék háromnegyed részén fehérbort adó fajtákat termesztenek. Közöttük vannak hagyományos, de ma is telepíthető fajták (Ezerjó, Kövidinka, Izsáki, stb.) és újabb, fagytűrő (Kunleány, Bianca, Csillám, stb.) valamint minőségi fajták (Rajnai rizling, Cserszegi fűszeres, Chardonnay, stb.). A vörös borszőlő fajták szinte mindegyike telepíthető a borvidéken, különösen jó hírnevet vívott ki a Kiskőrösi Kadarka, de ma már más fajták jó minőségű borai is keresettek.
A hagyományos fajtákból készült borok általában könnyűek, lágyak. Néhány fajtából (Izsáki, Kunleány, stb.) kitűnő minőségű pezsgő készül. A vörös borszőlő fajták (Cabernet sauvignon és franc, Kékfrankos, Zweigelt, stb.) zamatos vörösborokat teremnek.

További információ: Duna-Borrégió Borút Egyesület
Cseh Gábor, 6000, Kecskemét, Hoffmann J. u. 6.
Telefon: 0-/76-325-025, 06/30-943-8905
Tourinform Jászberény
5100, Jászberény, Lehel vezér tér 33.
+36 57 406 439
+36 57 411 976/16
jaszbereny@tourinform.hu
5100, Jászberény, Lehel vezér tér 33.
+36 57 406 439
+36 57 411 976/16
jaszbereny@tourinform.hu
Tourinform Kunszentmiklós
6090, Kunszentmiklós, Kossuth Lajos u. 1/a.
+36 76 351 271
kunszentmiklos@tourinform.hu

Tourinform Kiskunfélegyháza
6100, Kiskunfélegyháza, Szent János tér 2.
+36 76 561 421
kiskunfelegyhaza@tourinform.hu

Tourinform Kiskőrös
6200, Kiskőrös, Petőfi tér 4/a.
+36 78 514 850
+36 78 514 851
kiskoros@tourinform.hu
6200, Kiskőrös, Petőfi tér 4/a.
+36 78 514 850
+36 78 514 851
kiskoros@tourinform.hu